Az ember egyik legfontosabb alapvető szükséglete az, hogy legyen hol aludnia. Jobb esetben ez egy adott dolog, mikor azonban elutazunk, akkor kiesünk a megszokott ritmusból és találnunk kell magunknak egy szállást. Az évek során már sok helyen jártunk a barátainkkal, de a legkedvesebb emlékeim mindig a gyerekkoromhoz köthetők és egy turistaházhoz, amit béreltünk.
Alapból ez a hely egy kis faluban volt található. Édesapám ismert onnan embereket a munkája révén, úgyhogy könnyedén ki tudtuk bérelni az egyik turistaházat. Innen pedig megindulhattunk túrázni, játszani, szórakozni a közeli vár mellett. Vicces belegondolni, hogy mennyire nem volt egy kötött programunk és mégis mennyire jól éreztük magunkat. Sajnos azonban most már nem adják ki ezt a turistaházat és el kell fogadnom, hogy csak egy csodás emlék fog maradni ez a szép hely.
Viszont újabb élményeket bőven szerezhetünk a felnőtt életünk során is. Én például sosem gondoltam volna, hogy egy nap lesz egy saját cégem, saját székhellyel. A Székhely Centrum azonban megmutatta nekem, hogy elég, ha az embernek van egy jó ötlete és egy kis segítsége. Az egyik barátom ajánlotta be őket egyébként, aki azt mondta nekem, hogy ennél jobb székhelyszolgáltatást nem nagyon ismer Magyarországon. Kíváncsi voltam arra, hogy mégis mit tudnak, úgyhogy felkerestem őket a neten.
Az egyik legnagyobb hátráltató erő a cégalapítás kapcsán az szokott lenni, hogy az ember nem tudja, hogy hol érdemes kezdeni. Illetve gyakran azt érezhetjük, hogy nem látjuk át az egész folyamatot. A szekhelycentrum.hu oldalára belépve azonban semmi ehhez hasonlót nem éreztem. Az első benyomásom az volt, hogy ez egy igényes cég, akik számára az a fontos, hogy megfelelően legyek tájékoztatva és minél rövidebb időn belül.
Így pedig rögtön elolvashattam azt, hogy milyen székhelyeket tudnak nekünk ajánlani. Ha bármire bővebben kíváncsiak vagyunk, akkor a felső menüből különböző tájékoztatókat is el tudunk érni, nekem azonban bőven elég volt az, amit a szekhelycentrum.hu kezdőlapján láttam.
Mikor székhelyt választunk, először azt kell eldöntenünk náluk, hogy a fővárosban, vagy Újlengyelben szeretnénk megalapítani. Elsőre ez teljesen egyértelműnek hangozhat, mivel ki akarná elcserélni a főváros központiságát egy másik, kisebb településre? Természetesen azonban van itt egy nagy csavar. Mégpedig az, hogy Újlengyelben nem kell iparűzési adót fizetnünk. Ez egy óriási dolog lehet egy kezdő és veterán vállalkozás számára egyaránt. Csak gondoljunk arra, mennyi pénzt meg tudnánk spórolni vele!
Már ezzel meg tudtak győzni a szolgáltatásuk mellett, viszont természetesen azt is meg kellett néznem, hogy mégis mennyiért fogják biztosítani nekünk a székhelyt. Ezen a ponton sem okoztak csalódást, mivel teljesen vállalható volt. Különösen azért, mert egy hónapot még ingyen is adnak nekünk! Ha pedig egy egész évre fizetünk elő, akkor sokkal kedvezőbb áron fogjuk megkapni az egészet, havi lebontásban. A pénzünkért pedig a székhely mellett kapni fogunk egy asszisztenst, aki minden papírmunkát el fog végezni a cégünk kapcsán.
Nem is kellett nekem ennél több, készenálltam arra, hogy nekivágjak a cégalapításnak! Felkerestem őket a telefonszámukon és szerencsére azonnal fel is vették. Ennek nagyon örültem, ahogy annak is, hogy hamar kaptam egy időpontot, amikor meg tudjuk kötni a szerződést. A folyamat alatt nem jött elő semmilyen probléma, úgyhogy mindenkinek szívből tudom ajánlani a szekhelycentrum.hu szolgáltatását!