Az év legjobb időszaka a nyár. Részben azért szeretem, mert ilyenkor végre meleg van! Mondhat bárki bármit, de én akkor érzem igazán jól magam, amikor hőség van. Sokan panaszkodnak, hogy túlságosan melegek a nyarak, és alig várják hogy lehűthessék magukat. Én azonban, mivel nagyon fázós vagyok, akkor vagyok igazán boldog, amikor tűz a nap: ilyenkor végre nem fázom. A másik ok, amiért a kedvenc időszakom a nyár, az a nyaralás. Családdal, barátokkal, vagy akár egyedül is minél többet utazni, új tájakat felfedezni, kirándulni, úszni, sokat nevetni és beszélgetni…számomra ezt jelenti a nyár.
A tavalyi nyár különleges volt, mert költöztünk. Vagyis pontosabban még csak építkeztünk és a költözés ősz elején volt várható. Mindenki nagyon izgatott volt, és folyton azt tervezgettük, kinek melyik lesz majd a szobája, hogyan fogjuk berendezni, mi mindent kell majd még venni hozzá. Ez azonban nem tartott vissza minket attól, hogy elmenjünk nyaralni. És milyen jól tettük: a panzióban ahol megszálltunk hőszivattyús fűtésrendszer volt, ami ötletet adott az új házunk fűtéséhez is.
Korábban semmit sem tudtunk a hőszivattyúval történő fűtésről. Mindig azt szerettük volna, ha új otthonunk minél környezetvédőbb megoldásokkal lenne ellátva, de a fűtés esetében nem tudtuk, hogyan lehetne ezt megvalósítani. Szerencsére a vendégház tulajdonosai elmagyarázták és meg is mutatták nekünk a hőszivattyús rendszer működését. Azt is elmondták, hogy van egy honlap, a futesrendszerek.hu, ahonnan mindent megtudhatunk a náluk is üzemelő víz víz hőszivattyúk, valamint a hőszivattyúk többi típusa működésével kapcsolatban.
Később meg is kerestük a weboldalt. Meglepően sokféle fűtési megoldással találkoztunk itt, olyanokkal is, amelyekről még csak nem is hallottunk. Nagyon szimpatikusnak találtuk, hogy mindegyik fűtésrendszer esetében fontosnak tartották a környezetvédelmet és a megújuló energiát. Pontosan erre volt szükségünk az új házunkba!
A hőszivattyúkat könnyű volt megtalálni. Egy külön oldalt szántak erre, amelyet a felül elhelyezett feliratok között található “hőszivattyú” címre kattintva tudtunk elérni. Már a szálláson is kaptunk valamennyi magyarázatot ezekkel a berendezésekkel kapcsolatosan, de itt a honlapon szintén megtalálhatók voltak leírások. Szerencsére nagyon közérthető módon fogalmazták meg ezeket, így azok is egyszerűen megérthetik, akik nem annyira jártasak ebben a témakörben.
A hőszivattyú lényege az, hogy energiát tud átalakítani, átcsoportosítani egyik helyről a másikra. A fűtésrendszer esetében kinti energiákat alakít belsővé, hogy használhassuk azokat a lakásunk melegítésére. A hőszivattyúnak négy különböző fajtája van: ezek a levegő levegő, a levegő víz, a talaj víz, és a víz víz hőszivattyúk. Az elnevezésük abból származik, hogy honnan vonják el az energiát, és mivé alakítják át. Azt, hogy melyik a legalkalmasabb megoldás a számunkra, egy felmérés során tudhatjuk meg. A felmérést ingyenesen biztosítják.
Nagyon sok környezeti tényező játszik szerepet abban, hogy egy adott háznál melyik típusú hőszivattyút ajánlott alkalmazni. A víz víz hőszivattyúk egy kút segítségével a talajvíz energiáját használják fel és ezzel a fűtésrendszer vizét tudják melegíteni. Ez a fűtési megoldás egy elég nagy összegű beruházással jár, mivel a hőszivattyú rendszer kiépítése nem olcsó és nem egyszerű dolog. A későbbiekben viszont jól járunk vele, mert nagyon sokoldalú és természetbarát. Arra is van lehetőség, hogy megújuló energiaforrásról üzemeltessük a hőszivattyúrendszert. Ezzel jelentősen le lehet csökkenteni a költségeket. Mivel a futesrendszerek.hu napelemekkel is foglalkozik, ebben is tudnak segíteni.
Az ajánlatkérés szintén nagyon egyszerű: egy online adatlap kitöltésével megvalósítható. A nevünk, telefonszámunk, és email címünk mellett meg kell adnunk az irányítószámunkat, illetve azt, hogy melyik megyében élünk. Ez azért szükséges, mert a cím alapján a hozzánk legközelebb lévő kivitelező cég veszi majd fel velünk a kapcsolatot.