Petke Zsolt addiktológust ajánlották nekem

Ha függőségről van szó, hajlamosak vagyunk könnyelműek lenni. Én ezt saját magamról nagyon jól tudom, hiszen a legkevésbé sem vettem komolyan a barátaim, ismerőseim figyelmeztetéseit, hogy csúszom lefelé a lejtőn, amikor ivásról van szó. Az alkoholizmus egy alattomos állapot, hiszen az, aki benne van, meg van győződve arról, hogy minden rendben van, bármikor abba tudja hagyni, csak éppen nem akarja. Ez önáltatás, ezt dohányosoktól és más függőktől is sokszor hallani, akik valójában ahhoz is túl gyengék, hogy beismerjék. Én is ezzel hitegettem magam, azt hittem, hogy bármikor le tudom tenni a poharat, pedig egyáltalán nem így volt. Csúsztam a gödörbe, és csak röhögtem az egészen. Egyszer viszont egy alapos fejmosás egy rövid időre helyre billentett, és ez elég volt ahhoz, hogy felkeressem Petke Zsolt doktort, addiktológiai szakembert, és a segítségét kérjem.

Mint mondtam, a függők jellemzően meg vannak győződve arról, hogy az állapotuk kifogástalan, ők azért teszik amit tesznek, mert szeretik és így akarják. Csakhogy amikor rájössz, hogy az ital nélkül feszült leszel, ráz a hideg, ver a víz, fáj a fejed és képtelen vagy elaludni, akkor, ha van egy kis eszed, elgondolkozol a dolog miértjén. Nekem ez egy ilyen fordulópont volt, miután az egyik régi barátom nem bírta tovább, és lekiabálta a fejemet, azt állítva, hogy négy napot se bírnék ki alkohol nélkül. Persze állítottam, hogy nincs igaza, de végül sajnos az lett. Már a második napon éreztem, hogy valami hiányzik, a negyedik nap pedig olyan volt, mint egy emberélet a pokolban. Itt döbbentem rá, hogy mindvégig igaza volt azoknak, akik féltettek. Szóval mást nemigen tehettem, megalázkodva beismertem a vereségemet mind a barátommal, mind pedig az itallal szemben. Ezzel együtt pedig megkértem: segítsen nekem találni valami módot, hogy változtathassak. Így ismertem meg Petke Zsolt nevét is, és később a munkásságát.

E-mailben kaptam meg a linket annak az addiktológiai magánklinikának, ahol az említett dr. Petke Zsolt is munkatárs, azonban az elhatározás még hiányzott belőlem, hogy fel is keressem őket. Előtte inkább utánaolvastam, hogy miért is olyan különleges ez az intézmény. Megtudtam, hogy a munkatársak között is többen vannak, akik felépülő alkoholisták, ráadásul az általuk korábban kezeltek közül is többen visszajáró előadók. Arról nem is beszélve, hogy a hosszadalmas, hónapokig tartó hagyományos elvonó helyett ez a terápia mindössze 28 napot vesz igénybe, akkor már komoly elhatározásra jutottam. Úgy voltam vele, hogy az egy hónapos beköltözést úgysem tudnám kiköhögni, de akkor legalább egy konzultáción részt veszek, hogy megtudjam, mennyire súlyos a helyzet. Ez meg is történt, és szerencsére kiderült, hogy Petke Zsolt véleménye szerint sem vagyok még annyira súlyos eset, hogy egy elvonó indokolt legyen, ellenben változtatnom kéne.

A találkozás felnyitotta a szememet. Rájöttem, hogy az első és egyben legnagyobb lépés az akarat és a döntés, hogy abbahagyom. A doktor és a konzultáns nagyon értik a dolgukat, egész rövid idő alatt sikerült megtenniük azt, amit másnak évek óta sem: rábírni, hogy végiggondoljam az életemet és elkezdjek változtatni. Alapból már az szimpatikus volt az állami szférával szemben, hogy nem haraggal és lenézéssel,, lealacsonyodással közelítettek a problémámhoz, hanem megértéssel és türelemmel. A közegészségüggyel csak rossz tapasztalataim voltak, és most már értem, hogy miért választják sokan inkább a magánszférát. Szóval most azon vagyok, hogy Petke Zsolt tanácsait betartva igyekezzek fejlődni, és akkor elkerülhetem, hogy egyszer én is egy több hetes vagy hónapos kezelésen találjam magam.