Kirándulások a Mecsekben

A barátaimmal minden évben lemegyünk Pécs közelébe, a Mecsekbe pár napot, hogy együtt legyünk, túrázzunk, és persze kirúgjunk a hámból egy kicsit. Az összejövetel mostanra eléggé kinőtte magát, 5 fővel indult 3 éve, idén pedig már 20-25-en voltunk. A legtöbben régi cserkésztársak vagyunk, akik ma is tartjuk a kapcsolatot, és szívesen túrázunk együtt. A többiek pedig hozzánk csapódó barátok, ismerősök, akik szívesen tanulnak tőlünk a természetjárás fortélyairól.

Idén például gombászni mentünk, ugyanis többen elvégeztünk egy gombaszakértő tanfolyamot, amit ha csak lehet, hasznosítunk. Rengeteg gomba összegyűlt, amiből aztán egy isteni gombapaprikás készült bográcsban. A hely amúgy gyönyörű, dombos, erdős, tele hatalmas fákkal. Egyedül a szúnyogokkal gyűlt meg a bajunk, amik mindannyiunkat jól összecsíptek, függetlenül attól, mennyi szúnyogriasztót kentünk magunkra. Az ég viszont gyönyörű tiszta volt, vacsora után szívesen kiheveredtünk a csillagos ég alá, és csillagképeket kerestünk.

Mindent összevetve a kiruccanás fenomenálisan sikerült, azt hiszem, kihoztuk belőle a legtöbbet. Az utolsó délelőtt takarítással és csomagolással telt, majd mindenki útra kelt, négyen-öten egy autóval haza a főváros felé. Az autópálya matricát már jó előre az utazás előtt megvásároltuk, tudjuk, milyen egyszerű a Magyarországi Autópálya matrica vásárlás online 2019 évében. Csak felmész a https://www.autopalyamatrica.hu/ oldalra és néhány egyszerű adatot megadva, online megveheted a matricát. Mikor indulás előtt arról csevegtünk, ki milyen útvonalon megy haza, volt egy barátunk, aki az autópályát kerülve érkezett ide, hogy spóroljon. Mivel azonban az út tetemes időt elvett, és túlságosan lefárasztotta, úgy döntött, visszafele vesz matricát ő is. Csodálkozott, amikor elmondtam neki, hogy a Magyarországi autópálya matricát már online is megvásárolhatja 2019-ben. Megnyitotta a telefonján a böngészőt és rákeresett, hogy  “Magyarországi Autópálya matrica vásárlás online 2019”, aztán megvásárolta a matricát.

Kora délután volt, amikor mind elindultunk, sorban egymás után a négy autó. Felmentünk az autópályára és úgy kalkuláltunk, hogy nem sokkal több, mint két óra alatt Budapesten lehetünk. Azonban alig fél órát utaztunk, amikor váratlanul dugóba keveredtünk. Előttünk hosszú sorban álltak az autók, és amikor utánanéztünk, kiderült, hogy baleset történt. Írtunk a közös csoportba és úgy tűnt, mindannyian a dugóban rekedtünk. Barátunk, aki most először vett autópálya matricát, nem örült a dolgoknak, de sajnos az ilyen néha előfordul. Ilyenkor nem lehet mit tenni, mint várni, hogy a sor meginduljon. Szerencsére ott voltunk egymásnak, így az idő egész jól telt beszélgetéssel és barkochbázással. Aztán a sor nagy nehezen megindult egy fél óra múlva, de addigra már mindenkinek szüksége volt egy kis pihenőre, úgyhogy megbeszéltünk, hogy a következő benzinkútnál mind találkozunk. Megittunk közösen egy kávét, és kicsit kieresztettük a gőzt, mielőtt tovább indultunk.  A barátunk még mindig elégedetlenkedett, de sikerült megnyugtatni, hogy az út további része valószínűleg már simán fog zajlani.

Aztán beszálltunk a kocsiba, és meg sem álltunk Budapestig. A hátralévő utat minden probléma nélkül tettük meg az autópályán, másfél óra múlva már otthon is voltunk. Valószínűleg a kis incidensre pár hónap múlva már senki sem fog emlékezni, nem úgy a kirándulásokra, a gombapörköltre és a csillagokra a Mecsekben.

Balesetek az autópályán is történnek, ez sajnos elkerülhetetlen. De szerintem még mindig kevesebbet kockáztat az, aki rászán néhány ezer forintot a matricára, mint az, aki kerülőutakkal próbálkozik. Én ezentúl is az autópályát fogom használni, ha csak tehetem.