Amikor a kedvenc fagyizómban elromlott a fagylalt vitrin

A szomszédos utcában van egy fagyizó, aminek a nyitását minden nyár elején nagyon várom. Azt kell mondanom, hogy a legfinomabb fagylalt az egész országban itt kapható. Tegnap délután már messziről láttam, hogy nincs sor a fagyizó előtt, ami miatt egy kisebb pánik ült ki rajtam. Amikor odaértem, Laci bácsi mondta, hogy van egy kis problémája, ugyanis a fagylalt vitrin nem akar üzemelni. Bármivel próbálkozik, nem megy. Az egy nagyon régi vitrin, amit már nem éri meg javíttatni.

Persze nálam olyan nincs, hogy egy probléma csak lebeg előttem, azonnal beleálltam és mondtam Laci bácsinak, hogy segítek neki, keressünk minél előbb egy olyan céget, ahol árulnak fagylalt vitrineket. Nem telhet el egy nyár Laci bácsi fagyija nélkül.

Egy rövid internetes keresés után meg is találtam az rdealer.hu oldalt, ahol több mint 40 darab fagylaltpult és fagylalt vitrin közül lehet választani. Laci bácsi teljesen elképedt a kínálattól. Mondta, hogy ő még nem látott soha ilyet, majd pedig kérdezgette, hogy milyen cégről is van szó. Felolvastam neki a cégismertetőt, amiből kiderült, hogy egy olyanról van szó, akik már több évtizede a piacon vannak, és ilyen hosszú ideje szolgálják ki kis- és nagykereskedelmi gépekkel a vásárlókat. Nem csak fagylalthoz forgalmaznak gépeket, hanem húsipari gépek, jégkásagépek, jeges- és forró italokat készítő gépek, és mindenféle berendezés megtalálható, ami sütéshez vagy épp főzéshez szükséges lehet egy vendéglátóipari egységnél. Nyugtáztunk is, hogy egy teljesen megbízható, nagy múlttal rendelkező cégről van szó.

Mutattam Laci bácsinak, hogy lehet kapni használt és új berendezéseket. A használtak természetesen kedvezőbb áron érhetőek el, mint az új készülékek, viszont az új készülékekre általában egy év garancia, vagy akár egy évnél több garanciát biztosítanak, míg a használt készülékekre három hónap garancia jár.

Leültünk Laci bácsival alaposan átnézni a kínálatot, mert már láttam előre, hogy sok jó termék elérhető, így mélyebben bele kellett ásni magunkat, hogy milyen készülékre tegyük le végül a voksunkat. Láttam, hogy vannak huszonnégy tégelyes fagylalt vitrinek, de Laci bácsi mondta, hogy neki egy 12 tégelyes elegendő, hiszen általában 10-12 íz szokott lenni nála, és egy nagyobb valószínűleg el sem férne nála. A weboldal keresőjének segítségével gyorsan le is szűkítettem a kínálatot, a 12 tégelyes fagylalt vitrinkre, így egyből a releváns találok jelentek meg az oldalon, aminek köszönhetően kicsit könnyebb volt átnézni a termékeket.

Mindegyik fagylalt vitrinnél volt leírás az adott cégről, márkáról, termék jellemzők is fel voltak sorolva, és a termékadatok is részletesen meg voltak adva, így Laci bácsival nekiálltunk felmérni azt, hogy mekkora fagylalt vitrin fér el az üzletben, és összehasonlítottuk a weboldalon lévő adatokkal. Nagyon jó, hogy mindent ilyen részletesen leírtak az rdealer.hu oldalon, így könnyű volt megtalálni azt a fagylalt vitrint, ami Laci bácsi kis fagyizójában is kényelmesen elfér majd.

Közben kiderült az is, hogy a cég a Tapolcán található, ami tőlünk egy kicsit messze van, amitől egy picit megijedtem, de végül kiderült az, hogy ez nem jelent semmilyen problémát, mivel tudnak abban segíteni, hogy a fagylalt vitrint házhoz legyen szállítva. Miután megtaláltuk azt a kisméretű fagylalt vitrint, ami beépített világítással rendelkezik, és a mérete is teljes mértékben megfelel Laci bácsinak, fel is hívtuk a céget, és lebeszéltük a kiszállításnak a feltételeit. Így végül nem kellett lemenni Tapolcára.

A közreműködésemmel és az rdealer.hu-nak köszönhetően viszonylag gyorsan meg is oldódott a fagyi probléma. Nem maradunk Laci bácsi fagyija nélkül idén nyáron sem!